Bejelentkezés Szolgáltatások
Üzenet küldése
Iskolánk élete

Virágokkal teli kirándulás a Budai-hegység legmagasabb pontjára

Immáron csaknem egy éve összeszokott kis csapatunk a Nagy-Kopaszt, a Budai-hegység legmagasabb csúcsát tűzte ki úti célul március utolsó vasárnapjára. Minden alkalommal csatlakoznak hozzán újabb és újabb kirándulók. Most, többek között, magunk között tudhattuk eddigi legfiatalabb társunkat, aki idén kezdte az első osztályt, s ráadásul ez volt az első ilyen hosszú túrája. Hősiesen küzdötte fel magát a hegytetőre, és tartotta a tempót a nagyokkal! 

Budakesziről indultunk a kék kereszt jelzésen a Vadaspark felé. Majd a vadvédelmi kerítésen a telepített létrákon kellett átjutni, ami két kutyával nem volt egyszerű feladat, végül ölben emeltük át őket a kerítés felett. 

Az út tavaszi virágokkal borított erdőn keresztül vezetett, minél magasabbra értünk, annál több virított körülöttünk. A szikrázó napsütésben a lombtalan fák árnyéka rácsozta be az erdőt, madarak csicseregtek, és mi tele energiával és boldogsággal lépdeltünk a hegycsúcs felé. 

Egy hatalmas sárga virágú héricsekkel és sárga virágú sombokorral teli réten elfogyasztottuk tízórainkat, majd indultunk tovább. 

Újra kerítésmászás következett, majd egy viszonylag hosszabb,  eseménytelen emelkedő szakasz után megérkeztünk a Hármas Határhoz, ahonnan pár lépéssel leerszekedve csodás panorámával megáldott réten újra lepihentünk. Itt  a kutyák folyamatos kunyerálása közben megebédeltünk. 

A hosszú út,  és a napsugarak cirógató melege, no meg a teli hasunk biztatására elheveredtünk a hegytetőn, és a társaság mély álomba merült. 

Már 3 óra is elmúlt, mire nekiindultunk a csúcstámadásnak a zöld háromszög jelzésen, a Sisakvirág tanösvényen. Cél a Csergezán Pál-kilátó a Nagy-Kopaszon! Megújult erővel, a leggyorsabbak 20 perc alatt feljutottak! Megmásztuk a 100 lépcsőt, és megcsodáltuk a kilátóból elénk táruló körpanorámát. 

Innen kb. 1 órás séátval értük el Nagykovácsi központját, ahol a kék busz vitt vissza Budapestre. 

Nagyon szép, vidám, virágokkal teli út volt, 18 féle virágzó növényt számoltunk össze. Érdemes ide máskor is visszajönni, hiszen a tanösvény az év minden szakában rengetegg újabb felfedezni való növénnyel kecsegtet. 

Fotók: Virág Elgozali, Cséfalvay Katalin