Bejelentkezés Szolgáltatások
Üzenet küldése
Iskolánk élete

Kirándulás a Kevélyekhez

Vasárnapra csupa napsütéses meleget ígért a meteorológia, így kissé csalódottak voltunk, amikor a reggeli ébredésnél a köd tekintett be az ablakon. Mindez azonban nem szegte kedvét kis csapatunknak, és lelkesen indultunk Pilisborosjenőre, hogy meghódítsuk a Kis-Kevély és a Nagy-Kevély csúcsait.

Pilisborosjenői buszmegállónál leszállva megkerestük a  kék jelzést, és meglepetten tapasztaltuk, hogy a túrát - mintegy "in medias res" - kemény hegymenettel kezdjük.

 

Ez, így bemelegítés nélkül, csaknem éhgyomorra kissé ijesztőnek tűnt, de elszántan és enyhén lihegve hamarosan elhagytuk a ködhatárt, és ragyogó napsütésben csodás, puha mohával borított hegytetőre érkeztünk. 

Számlak - Kirándulás

Rövid tízórai és pihenő után folytattuk utunkat a különös nevű Teve-szikla felé. Az út egy ideig a falu szélén vezetett, megcsodáltuk a Kálváriát, és aggódva tekintgettünk az előttünk tornyosuló hegycsúcsok felé.

Az erdőbe érve hol kemyénre fagyott jeges úton csúszkáltunk, hol pedig bokáig süppedtünk a felolvadt sáros úton.

Hamarosan elértük az egykori bányát, ahol a vöröshomokkő sziklák különös formáit és barlangjait is megcsodáltuk.

Ez így bemelegítés nélkül, csaknem éhgyomorra kissé ijesztőnek tűnt, de elszántan és enyhén lihegve hamarosan a ködhatár fölé értünk, és ragyogó napsütésben, no meg csodás puha mohával borított hegytetőre érkeztünk.

Mivel Teve-sziklát kerestünk, így mindenhol tevét láttunk benne, de csak akkor derült ki, miért is ez a neve, amikor felkapaszkodtunk a szomszédos szikla tetejére.

Ez így bemelegítés nélkül, csaknem éhgyomorra kissé ijesztőnek tűnt, de elszántan és enyhén lihegve hamarosan a ködhatár fölé értünk, és ragyogó napsütésben, no meg csodás puha mohával borított hegytetőre érkeztünk.

A "teve" meredten bámulta következő célpontunkat, az Egri Várat, ami innen mindössze 10 perc sárban csúszkálással elérhető. No nem azt, amelyik a Bükkben van, hanem ezt a másikat, ami az Egri csillagok c. film díszletéül szolgált. (Még manapság is szoktak itt filmet forgatni. ) Bánatosan konstatáltam, hogy diákjaim nagy része nem ismeri az ominózus filmet. Ami nem azért szomorú, mert nem látták, és nahát, ezek a mai fiatalok,  hanem azért, mert ebből is látszik, hogy az idősebb generációhoz tartozom.

Számalk - Kirándulás

A bástyán elfogyasztottuk ebédünket, és gyors helyzetértékeléssel arra jutottunk, hogy a Kis-Kevély megmászására nem lesz időnk, igy toronyiránt kell megközelítenünk a Nagy-Kevély 523 m magas csúcsát. Alig egy óra alatt tettük meg a 350m szintkülönbséget, közben bemásztunk a Szódás-barlangba. A csúcstámadás során a jelzett túristatút helyett egy meredek sziklás ösvényt választottunk, ahonnan visszatekintve csodás panorámába gyöynörködhettünk volna, ha azt nem borította volna pára.

Számalk - Kirándulás

Végül felértünk a hegytetőre, ahol elkészült a csoportkép is.

Számalk - kirándulás

Végig a  hegygerincen vezető piros jelzésen haladva lassan ereszkedtünk Üröm felé. A falu éppen épülő negyedén átvezető úton bokáig sárba süppedve, cipőnként 2-2 kg agyagot cipelve, de még világosban  érkeztünk a 218-as busz buszmegállójába.

Számalk - kirándulás

30.000 lépéssel, sok nevetéssel, beszélgetéssel és egy újabb táj felfedezésével lettünk gazdagabbak.

Legközelebb tartsatok velünk TI is!

(Fotók: Elgozali Virág és Cséfalvay Katalin)