Bejelentkezés Szolgáltatások
Üzenet küldése
Iskolánk élete

„Egy napot sem ecsetvonás nélkül!” - Zebegény

„Egy napot sem ecsetvonás nélkül!” – az idősebb Pliniusnak tulajdonított mondás szellemében telt el a zebegényi alkotótáborunk, csodás természeti környezet, több évtizedes múltra visszatekintő művésztelep várt minket.

60 diák, 6 tanár, 6 teljes, munkával töltött nap… a számok logikája szépen kialakította a módszert is: 6 témakörben, forgószínpadszerűen dolgoztak tanulóink, végig próbálva a különböző szakterületek technikáit. A témakörökben szerepelt a klasszikus rajztechnika, festői látásmód, történetek absztrakciója, zenei improvizációs festés, kézműves technikák, mint papírmerítés, zselés nyomtatás, installációkészítés.

      

Elképesztően jól dolgoztak diákjaink az inspiráló környezetben! Ez a hét a szabad, kreatív alkotószellemről szólt, mindenki azonnal megértette a feladatokat, remek munkák születtek, erről a szeptemberi évnyitóra rendezendő kiállításunk is tanúskodik majd.

Az amúgy sem egyhangú napokat élményben is gazdagította nagymarosi kirándulásunk, id. Markó Károly nyomdokain nagyszerű munkák születtek a visegrádi tájról, az ottani remek kézműves fagylalt plusz energiákat adott az alkotáshoz.

      

Az utolsó, szombati napon kiállítást rendeztünk egyheti munkánkból, ez lett az egyéni értékelés alapja is. Az előző esti – a Kós Károly tervezte, a Havas Boldogasszonynak szentelt római katolikus templomban rendezett – koncerten megismerhettük Ábrahám Márta hegedűművésznőt, a Zeneakadémia tanárát, aki volt olyan kedves, és valódi ünneppé varázsolta szuggesztív játékával a megnyitónkat. Joó Géza verseiből olvasott fel, diákjaink pedig vastapssal köszönték meg a vendégek figyelmességét.

Alkotótáborunkról Kovács János Zoltán tanár úr készített igazi, hangulatfestő videóetüdöt:

Folytatásos történetünk első részét éltük át, zártuk le. A sorozat jövőre – új diákjainkkal – ugyanitt folytatódik majd!


Orgoványi Gábor (szakfelelős)

 

 

A következőkben egy dekoratőr tanuló beszámolója olvasható a zebegényi alkotótáborról:

 

2015. június 14-én dél körül érkeztünk Zebegénybe. Lepakoltunk, Roberta tanárnő segítségével mindenki megtalálta szobáját, szobatársait. Én az egyik osztálytársammal, és négy másik grafikus lánnyal kerültem egy szobába. Szerencsére ők is, mi is nyitottan és türelmesen álltunk a helyzethez, egymáshoz. Nem volt probléma a héten. A szobák elég kisméretűek voltak, és nem éppen normál életkörülménynek megfelelőek, de hát táborozni mentünk, így az alaphangulatot ez tökéletesen meghozta. Ebéd után volt egy kis eligazítás a heti teendőkkel, feladatokkal, programokkal kapcsolatban. Ekkor megtudtuk, hogy mivel hat tanár táborozott velünk hat teljes napig, körforgás szerűen fogunk dolgozni. Mindenkinek végig kell járni az összes tanárt, a hét végére.

Hétfő reggelre Kovács János tanár urat választottam a tábor indításához. Tanár úr elmondta, hogy ő nem konkretizálja a feladatot. A vágya, hogy szép munkák szülessenek a nap végére. Elmondta, hogy bármi, ami beindítja a fantáziánkat, és megihlet, vessük papírra. A festést ajánlotta, és ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy figyeljünk a színekre, a technikára. Elmondta, hogy megfesthetünk egy tájat egyetlenegy színnel, és annak árnyalataival is. Így alkotásunk akár lehet egy táj, egy bokor, egy falevél, a fa törzsének felülete. Egész apró dolgokra is odafigyelhetünk. Egyből a Duna jutott eszembe. Ez adott volt, és az első napra tökéletes. Először megfestettem a Dunát eredeti színeiben, majd rézszínben is, ugyanabból a nézőpontból. Lenn a faluban sétálva találtam egy cserépbe ültetett csodaszép virágot. Kicsi környezettel együtt festettem meg. Egész nap vízfestékkel dolgoztam. A nap végén ismét volt egy gyűlés, melyen a Tanár úr értékelte a napi munkáinkat.

Kedden Orgoványi Gábor tanár úrhoz mentem. Az ő feladata az oda nem illő dolgok keresése volt. Hozott néhány példát is, így könnyebb volt elindulni valamiféle úton. A feldolgozást nem szabta meg, teljesen szabad kezet adott. A faluban és a parton sétálva gondolkodtam, keresgéltem. Sokféle szemetet találtam, azonban kezembe került egy kinyílt kagyló is. Felvittem a táborba, elkezdtem a külsejét festeni. Kicsinosítottam. Rózsaszín és kék színűre festettem temperával. Csak úgy ragyogott. A belsejébe graffitiszerű feliratokat, figurákat festettem, rajzoltam, írtam, majd raktam bele egy cigarettacsikket is. Gyöngy helyett, egy „oda nem illő” dolog vár… Este ismét értékelés.

Szerdán átvonatoztunk volna Nagymarosra, de az esős idő miatt, ez csúszott egy napot. Erre a napra Pál Zsuzsa tanárnőt választottam. A feladat „az én történetem”. A tanárnő elmondta, hogy járjunk egy kört a faluban. Lehet bármi, ami megihlet minket. Írjunk novellát, verset, mesét, amit csak szeretnénk. Tulajdonképpen képzeljük bele magunkat bárki, bármi bőrébe, amit meglátunk, és írjuk meg a történetet az ő szemszögéből. Mellé kért a tanárnő illusztrációt is. Ekkor már tudtam, hogy verset fogok írni. Talán ebben a formában tudtam a legjobban kifejezni az érzéseimet, gondolataimat. A választásom egy virágra esett. Nem konkrétan egy virágra, hanem bármelyik virágra. A versemben párhuzamot húztam a virág magjának elültetése, gondozása, növekedése és az ember eltemetése, a lélek újjászületése között. Illusztrációnak egy virág növekedését festettem le, kis képekben, animációszerűen.

 

Érzem ízét a földnek,
Ahová most temettek.
A közeli patak forrását,
A fekete talaj simogatását.

Hol a fény, és hol az élet?
Miért nem látom az eget kéknek?
Elkapott a vaksötét,
Gondolataim ki szórta szét?

Karom kinyújtom,
Az égnek kiáltom:
Veszni nem hagyom
Saját kis világom!

Felülről a nedv,
testemnek felüdülés,
A nap melege,
lelkemnek melegedés.

Ismét érzem, hogy élek.
Virágom adott értelmet.
Napom, add nekem meleged,
Milyen jó, hogy eltemettek!

 

A csütörtöki napra két tanár feladatát terveztem megcsinálni. Pállay Szilvia tanárnőét, és Fillenz István tanár úrét. Pállay Szilvia tanárnő feladata emberábrázolás, ember térben, tájképfestészet. Fillenz István tanár úr feladata pedig a szép dolgok papírra vetése. Mint a Duna, a Duna vizének csobogása és a többi, és a többi. Délelőtt lementem a partra és ott próbálkoztam vízfestékkel festeni, ottani tájképet. Ebéd után indultunk vonattal Nagymarosra. A partról a visegrádi vár gyönyörűen látszott. Egy darabig üldögéltem csak, majd festettem. Temperával, vízfestékkel. Aprólékosan dolgoztam, szöszmötöltem kicsit. A fürdőzők között nem volt nehéz krokikat rajzolni. Grafittal rajzoltam háttérrel, háttér nélkül.

Péntekre már csak Molnár Csikós Hajnalka tanárnő feladata maradt. Vele zselés nyomdát készítettünk. Ez úgy készül, hogy a megmerevedett zselére kell festeni, felhasználva bármilyen természetben talált fűszálat, levelet, virágszirmot. Ha elkészült a mű, egy papírt rásimogatva, majd azt óvatosan lehúzva kapjuk meg a nyomatot. Csodálatos, kreatív dolgokat lehet belőle készíteni. Sokáig kísérleteztem, mit-hogyan-miért-hova kell rakni, festeni. Érdekes volt!

Szombaton volt a kiállítás a munkáinkból, műsor és egy kis díjazás. Aludtunk egy utolsót, majd vasárnap elindultunk haza.
Nagyon tetszett az egész hét menetrendje. Tetszett az a fajta szabadság, amit kaptunk. Semmi nem volt erőszak, így mindenkinek szabadon szárnyalhatott a fantáziája. Az értékelésnél tanáraink tanácsokat, irányokat adtak a következő feladatokhoz, és nyitottak voltak minden újra, érdekesre, szokatlanra. A héten többnyire önállóan dolgoztam, napközben mindig a reggeli információk szerint dolgoztam, és a nap végére született, ami született.

Angermayer Dorina, dekoratőr tanuló